Ha nem akarunk hetekig áskálódni, akkor egyértelműen kell a gépi földmunka közműfektetéshez az előkészítéstől az utolsó simításokig. Ez az egyik legösszetettebb földmunka típus, hiszen nem csupán a talaj megmozgatásáról van szó, hanem arról is, hogy pontosan meghatározott nyomvonalon, szabályozott mélységben és körülmények között történjen a kivitelezés. Legyen szó vízvezetékekről, gázcsövekről, elektromos kábelekről vagy szennyvízelvezető rendszerekről, a gépi földmunka minden esetben megalapozza a későbbi rendszer működését és élettartamát.
Hogy áll össze a gépi földmunka közműfektetéshez
A gépi földmunka közműfektetéshez összeállított folyamata mindig alapos tervezéssel kezdődik, amely során pontosan kijelölésre kerül a nyomvonal, valamint az is, hogy milyen mélységben és dőlésszöggel kell kialakítani az árkokat. Ehhez egy, a helynek és feladatnak megfelelő gép is szükséges, amely lehetővé teszi, hogy gyorsan, mégis precízen történjen a föld kitermelése. A munkagépek – például lánctalpas vagy gumikerekes kotrók – a megfelelő méretben és felszereltséggel kerülnek kiválasztásra az adott feladathoz. A víz- és gázvezetékek esetében például különösen fontos a stabil, jól tömöríthető ágyazat kialakítása, míg az elektromos kábeleknél a nyomvonal pontos szintezése kap kiemelt szerepet.
A szennyvízcsatornák és esővízelvezető rendszerek esetén az esésviszony kialakítása elengedhetetlen, hiszen ezek a rendszerek gravitációsan működnek. Ennek hibája későbbi duguláshoz, visszafolyáshoz vagy pangó vízhez vezethet. A gépi földmunka itt nemcsak a földkiemelést jelenti, hanem a réteges visszatöltést, tömörítést és tereprendezést is, melyek mind hozzájárulnak a hosszú távú problémamentes üzemeléshez.
A közműépítés során gyakran szűk vagy beépített területen kell dolgozni, ahol a precizitás és az elővigyázatosság elengedhetetlen. Ilyenkor a kisebb, kompakt földmunkagépek – például mini kotrók – kerülnek bevetésre, amelyek pontosan, mégis hatékonyan képesek elvégezni a feladatot anélkül, hogy a környezetet feleslegesen károsítanák.

Miért kell a szakértelem?
A gépi földmunka közműfektetéshez is csak szakszerűen végzendő! Ez nem csupán némi ásás és aztán betemetés, hanem kiemelten precíz eljárásokat és sokrétű tudás igénylő szakmunka, amihez speciális gépek, mérőeszközök kellenek. És persze a jól képzett, a terepet jól felmérni képes szakemberek, gépkezelők. A megfelelő előkészítés és a jól megásott árkok, valamint a precíz földmunka a közműfektetés sikerének egyik alappillére. A jól előkészített, pontosan kivitelezett földmunka biztosítja a későbbi rendszerek zavartalan működését, csökkenti a hibalehetőségeket, és jelentősen lerövidíti a kivitelezés idejét. Éppen ezért, ha közműépítési munkáról van szó, a megbízható gépi földmunka nem lehet kérdés – nálunk pedig biztos kezekben van. Hívjon még ma, hogy biztosan legyen szabad gépünk az Ön számára is!